Barangolni indultunk. Menekülni a köd elől, ki a napfényre.
Tündérvilág, mesevilág fogadott.
A jégtűkkel borított zimankós, sejtelmesen párás erdőben csak a tündérek éneke, manók tánca hiányzott.
A fák hófehér, csillogó fátyolruhát öltöttek. Jégtűk villogtak, hulltak a szikrázó napsütésben. Az égbolt mélykéken ragyogott.
A napsugár melegen cirógatott.
A lelkünket is öröm ragyogta be.
A fenyőágak zúzmarától roskadoztak. A fűszálak hófehéren csillogtak. Az útszéli gaz, bogáncs kristályruhában tündökölt. A hajszálvékony pókhálót jégtű kristályok díszítették. A boróka kristály gyöngyökkel felcicomázva pompázott.
A természet csodás műremekek sokaságát alkotta. Valóságos ékszerként tündököltek, szemet gyünyörködtettek.
Igazi technikai csoda volt, ahogyan a pókháló szálak centis hosszú jégtükkel megrakodva lengedeztek a szellővel. A kristályos pókháló fonatokba akadt falevél gyémántkőként ragyogott a napfényben.
Hazafelé a barangolásunkat káprázatos naplemente látványa koronázta.
Leírni képtelenség.
Beszéljenek helyettünk a fényképek.
Varázslatosan mesés volt a sétánk. Marosfő egy egészen új, bűvöletes arcát mutatta.